2015.02.23. este 23:45. Mint egy átlagos estén, lefeküdtünk aludni. De egy valami nem olyan volt, mint a többi napon. Lili hirtelen nagyon erőteljes mozgással elindult lefele, mintha helyezkedett volna. Éreztem, valami készülődik, talán egy pár nap, és végre megérkezik. Akkor még nem is sejtettem, hogy hamarabb dönt úgy, hogy meglátja a napvilágot. Fél órával később hirtelen kipattantam az ágyból, mert éreztem folyik valami, és rohantam ki a mosdóba. Akkor már láttam, elfolyt a magzatvíz. Férjem rohant utánam, gyorsan kértem a telefont és hívtam a szülésznőt. Elmondtam neki, hogy megállíthatatlanul folyik a víz, nem fáj semmi, de véres. Mondta, hogy gyorsan menjünk be a kórházba, indul a szülés, ő is bent lesz kb 40 perc múlva. Mondtam a férjemnek, hogy hozzon egy másik fehérneműt, bár felesleges volt, 2 perc múlva újra mindenem vizes lett. Ő zavarában megkérdezte: "Ihatok egy kávét mielőtt indulunk?" :D Sejthetitek a válaszomat, ami egyértelmű NEM volt. :) A csomagok már az autóban voltak, így azzal szerencsére nem kellett foglalkozni. Beültünk az autóba, alám egy törölköző és elindultunk. Az első pár percben felhívtam a családomat, hogy szóljak, indulunk szülni. A barátoknak írtam egy körüzenetet, mert nekik is megígértem, hogy mindenképp szólok, amint elérkezik a pillanat. Kezem-lábam remegett, és fogalmam sincs, hogy hogyan értünk be a kórházba.

Körülbelül 25 perc alatt bent voltunk, majd irány a szülőszoba. Ott egy hölgy fogadott minket, akinek elmondtam a körülményeket és gyorsan bevittek a vizsgálóba. A világ forgott velem, és a szívem a torkomban dobogott, amikor ijedten beszélték az ügyeletes doktornő és az ügyeletes szülésznő, hogy elég nagy mennyiségű a vérzésem, nem tudják mitől lehet, mert még csak 1 cm-re vagyok tágulva, és bár szokott lenni úgynevezett tágulási vérzés, de ez jóval nagyobb mennyiség. Akkor még teljesen üres volt a szülőszoba részleg, így mindenki velem foglalkozott. Először rátettek a CTG-re, és rögtön meg is nyugtattak, hogy a baba jól van, lehet a méhlepény vált le, ezért a vérzés, de ezt ellenőrizni kell ultrahanggal. Levittek a nőgyógyászatra, ahol megcsinálták az ultrahangot, ami kimutatta, hogy a lepény a helyén van, még van elegendő magzatvíz, és Lili is jól van. De a vérzés okát még mindig nem tudták, így elmondták, hogy elég nagy esélyem van sürgősségi császárra. Remegett mindenem jobban, mint valaha, csak az járt a fejemben, hogy a KisManó jól legyen odabent. Fájásom továbbra sem volt, és úgy döntöttek, várnak még egy kicsit, hogy a vérzés eláll-e, addig befektetnek az egyik szülőszobába, és rám kötik a CTG gépet.

Mindeközben megérkezett az én szülésznőm is, aki viszont elmondta, hogy a nőgyógyászom szabadságon van, így az ügyeletes doktornő lesz az, aki végigkísér vele együtt az úton. A CTG folyamatosan tökéletes eredményt mutatott, de fájásom továbbra sem volt. Ekkor a szülésznőm kétféle homeopátiás bogyót adott nekem, ami be tudja indítani a fájásokat. Nekem csak jóslófájásokat hozott. Az idő telt, és eleinte rohant. Már körülbelül 4 órája voltunk bent, amikor kezdtem én is megnyugodni, mert folyamatosan azt mondták, hogy a baba jól van. Szerencsére ekkor már a vérzés is csökkent, de folyamatosan vizsgáltak. Enni nem ehettem a műtét lehetősége miatt, viszont inni rengeteget kellett. (Bár ekkor még nem is tudtam evésre gondolni) Ekkor az adrenalinszintem már az egekben volt, aludni nem tudtam, pedig mindenki arra biztatott. Körülbelül hajnal negyed 2-től reggel 10-ig vártunk, de semmilyen fájás nem jött. Ez alatt az idő alatt már én is többször tudtam nevetni, és végig sms-ben tudtuk a családnak közvetíteni az eseményeket. Nagyon nagy segítség volt, hogy a férjem végig velem volt, fogta a kezem, és az ő optimizmusával, higgadtságával túllendültünk ezen a majd 9 órán odabent. A végén már a CTG-n lévő hullámokkal szórakoztatott, hogy mikor melyik kiugrás mekkora és egyfajta vicces versenyt csinált belőle :) Egy biztos: Nélküle nem tudtam volna végigcsinálni, legalábbis nem így.

Reggel 3/4 10-kor úgy döntött az orvos és a szülésznő, hogy bár még mindig fent áll a császár lehetősége, feltesznek egy tágító ballont, amivel esélyt adunk annak, hogy normál úton születhessen meg a baba, mivel minden eredményem jót mutatott, viszont tágulni szinte semmit sem tágultam. És innentől indult az igazán "izgalmas" szakasza a szülésemnek. Elindult a fájdalom. Jöttek a fájások folyamatosan, kezdetben 5 percenként. Én azt gondoltam, hogy ennél rosszabb nem lehet, hisz iszonyatosan fájt. És akkor elérkezett a délután 2 óra, amikor is kijelentették, nem lesz császár, természetes úton hozom világra a kislányomat. Kivették a tágítót, és megkaptam az oxitocint, de tágulni továbbra is nagyon lassan tágultam. Innentől viszont olyan fájdalmak következtek, amiről soha nem gondoltam, hogy létezik. Rögtön 2 percesekkel, azt éreztem, nincsen semmi szünet. A mosdóba kimenetel 5 percbe tartott, mert összerogytam folyamatosan a folyosón, egymás után jöttek a fájások, amik körülbelül 1 percesek voltak. Minden pozícióban próbáltam vajúdni, de sehogy sem volt jobb. A férjem végig szorította a kezemet, és biztatott. Innentől már senkinek nem közvetítettünk semmit telefonon, hiszen sokszor azt éreztem, hogy én ezt nem bírom. 

A szülésznőm azt mondta, sötétedésre meglesz a baba. Amikor bejött hozzám, akkor folyamatosan csak azt kérdeztem: "Rita, sötét van már?". A válasz pedig mindig ez volt: "Még nincs annyira sötét". :)

Akkor ott azt hittem, nem bírom ki. Körülbelül délután 4 óra lehetett, amikor kijelentettem, vágjanak ketté, szedjék ki belőlem a kislányomat, én ezt nem vagyok képes végigcsinálni. Erre persze a szülésznőm csak annyit mondott a doktornőnek: "Doktornő, hányszor hallottuk ezt már ma? Háromszor? És mindenki meg tudta csinálni :) ". Ugyanis ekkorra már tömve voltak a szülőszobák, és olyannyira sokan voltak, hogy már a folyosón is vajúdtak. 

Bár azt mondtam szülés előtt, hogy nem fogok fájdalomcsillapítót kérni, de délután 5 órakor elérkezett a pillanat, és azt mondtam, hogy adjanak bármit, ami hat. Mindegy mit, csak hasson, mert szerintem soha nem lesz sötét :)

Ekkor kaptam egy gyógyszeradagot, amivel elősegítették a tágulást, ugyanis az egyszerűen nem akart magától menni. Azt mondták, hogy annyira vastag a méhszáj, hogy nem engedi a tágulást, pedig Lili már jönne. 

És akkor végre meghallottam azokat a bűvös szavakat: "Nyomhatod most". Abban a pillanatban megszállt valamilyen erő, és összeszedtem minden energiámat, és 40 perc alatt kint volt a baba. Azt mondta a szülésznőm, hogy nem tudja mi történt, de olyan őserő szállt meg, hogy az hihetetlen. Pedig előtte már éreztem, hogy semmi erőm nincsen. Felsírást nem hallottam, de tudtam (a korábbi beszélgetés alapján, ami a szülésznővel történt), hogy ettől még nincs gond. Majd hallottam, hogy a szülésznő neki beszél, és akkor megnyugodtam.

2015.02.24. 18:40 Megtörtént életem legnagyobb csodája, megszületett Ő, a kislányom, Lilien. <3

Egyszerre minden fájdalom elmúlt. Megkérdezték a férjemet, hogy elvágja-e a köldökzsinórt. Remegett mindene, de elvágta, és azt mondta, hogy hihetetlen élmény volt. Rátették a hasamra a gyermekemet, és fel sem fogtam mi történt. Ott volt Ő, akit 9 hónapig vártam, akit minden nap elképzeltem. Újjászülettem. Hirtelen eltűnt a fejemből a majd 19 órányi izgalom, fájdalom és aggódás, és a legnagyobb boldogság szállt meg. Egy család lettünk. Minden olyan természetes lett, ahogy fogtam, ahogy ott volt velünk, és érdekes módon utána már el sem tudtam képzelni, hogy bent is volt. Anya lettem! A legnagyobb csoda ami valaha történhetett velem, és köszönöm a sorsnak, hogy megajándékozott ezzel. (És remélem fog még tesó esetében is ;). )

Pár perc után Apukája is megfogta őt, és odasúgta nekem: "Köszönöm, hogy megszülted nekem őt". Újra beleszerettem. Néztem őket, és tudtam, a világ legboldogabb embere vagyok. 

Három órát hagytak minket hármasban, ami egy percnek tűnt. Mivel ekkor már a család nagy része a folyosón várt, és mindenki teljes aggódással figyelte a felsírásokat, megengedték, hogy a férjem kivigye megmutatni Lilit. Teljes csodálat és boldogság töltötte el a folyosót is, és az örömkönnyek záporoztak. :) Én csak annyit üzentem a családnak, hogy szeretnék enni egy szendvicset és egy tábla csokit :D És az este közepén elrohantak a benzinkútra és hoztak nekem :) Pár perc múlva visszahozta a férjem Lilit. Mivel már meg volt mosdatva, felöltöztethettük az első saját kis ruhájába. Hirtelen azt sem tudtuk, hogyan kezdjünk hozzá, még igazából fel sem fogtuk, hogy mi történt. De elindult a szülői életünk :) 

Lilit levitték ezek után a csecsemőosztályra, hogy a doktornéni megvizsgálja, és mondták, hogy be fogják hozni a szobába hozzám. Ezután engem levittek a csecsemős osztályra szintén egy tolószékben. Ekkor pár percre találkozhattam a családommal, ami nagyon jó volt :) Sajnos ekkor influenzajárvány miatt le volt zárva a csecsemős osztály, így a férjem is csak az ajtóig kísérhetett. Ott elköszöntünk egymástól, beadta a csomagokat, engem pedig bevittek a szobába. 

Hamarosan azt is elmesélem, hogy hogyan teltek az első napok a kórházban.... :)