Ahogy ígértem, elmesélem, hogyan kezdődött a kismamasági vizsgálatok sorozata, és hogy mivel is ijesztettek rám, rögtön az első vizsgálatkor.
Bár az emberek többsége nem szeret kórházba vagy egyéb vizsgálatokra járni, én mégis nagyon vártam ezeket, mert ilyenkor akár láthattam Lilit, vagy megbizonyosodhattam róla, hogy jól van odabent. Persze nem a vérvétel, vagy épp a cukorvizsgálat volt a kedvencem, de ezektől is mindig a megnyugvást vártam. Na, az első vér-és vizeletvizsgálattól csak egy hétvége hosszúságú stresszt kaptam. Én még azon "szerencsések" közé tartoztam, akiknek vérből is szűrték a Down-kórt, amiről tudtam, hogy nagyon sok esetben hamis eredményt mutat, és csak idegességet okoz az anyukáknak. Két hetet kellett várni az eredményre, mivel ez a vizsgálat is benne volt a többi vér-és vizeletminta mellett, és persze telefonon nem adnak ki információt. Mivel leletet csak délelőttönként adnak ki, és ekkor én még javában dolgoztam, így húgomat kértem meg, hogy hozza el az eredményeket, amihez ezáltal csak aznap, péntek este jutottunk hozzá. Természetesen amikor először ránéztem a lapomra, akár kínaiul is írhatták volna, kivéve azt az egy mondatot, amit a felső sorban láttam: Veszélyeztetett terhes. A szívem majd kiugrott a helyéről, sírás kerülgetett ( majd persze utolért), és tudtam, nem tudok hétfőig várni, tudnom kell... Ekkor már megvolt a fogadott szülésznőm, aki szerencsére azt mondta, hogy bármikor hívhatom, ha kérdés van. Ki is használtam ezt a felajánlást, és este 8-kor telefont ragadtam. Feszülten vártam, hogy felvegye...de semmi válasz. Sms-t írtam és vártam, de ekkor már el is ért a sírás. Szerencsére édesanyám szomszédságában dolgozó csecsemős nővért sikerült elérnünk, így ő péntek este megnézte a papíromat, és megnyugtatott, hogy a kód alapján csak fel voltam fázva, és emiatt ezt rá szokták írni a papírra. Hát... nem akarom mondani, hogy bár végtelenül megnyugodtam, de nagyon dühös voltam az egészségügyre. Másnap kora reggel felkeresett a szülésznőm, akiről kiderült, hogy éjjel szülést vezetett, és ezért nem értem el. Ő is megnyugtatott, ugyanezt a vizeletes dolgot említette, de azért javasolta, hogy kedden keressem fel a nőgyógyászomat. Persze, ezáltal nem voltam teljesen nyugodt, így kedden az volt az első dolgom, hogy ahogy 9-et ütött az óra, telefonáljak. Ekkor szerencsére megkaptam a teljes megnyugtatást, és pár napra rá, a 12 hetes ultrahang is bebizonyította, minden rendben.
Mint ahogy említettem, fogadott szülésznőm és nőgyógyászom volt, amit abszolút nem bántam meg, sőt... ugyanúgy őket szeretném választani a második gyermeknél is. Mivel a baráti társaságunkban elég sok kisbaba született az elmúlt években, így sok helyről kaptam tanácsot, hallgattam meg tapasztalatot az orvosokkal kapcsolatban, így ez alapján döntöttünk úgy, hogy mindenképp fogadottat szeretnénk mindkettőből.
A nőgyógyász az, akihez havi szinten jár az ember, aki, ha ne adj Isten, komplikáció van a szülésnél, végzi a műtétet, tehát felé is teljes bizalomnak kell lennie.
A szülésznő az, aki viszont normál, komplikációmentes szülésnél viszi végig az egész szülést, és jó, ha a 9 hónap alatt van kihez fordulni a nap minden szakaszában. Felé szintén teljes bizalommal kell lenni. Illetve a szülésznőmmel is találkoztam havi egyszer, amikor átbeszélhettük az érzéseimet, kérdéseimet, szülés menetét, fájdalomcsillapítást, stb. Nagyon hasznos volt, és a bennem kavargó kérdéseket folyamatosan tisztázta ki ezáltal.
Aki nem választható, viszont kötelező, az a védőnő. 12. hétig be kell nála jelentkezni. Furán hangzik, és elnézést ezért mindenkitől, de én még nem sok jót hallottam védőnőkről, vagy csak az én barátaim fogták ki azokat, akiket nem érdekelt igazán a gyerek, és akiknek nem volt kedvük Anyuka nyűgjével fglalkozni. Ezért nagyon féltem, hogy vajon én hogy járok. De szerencsém van :) Egy kb velem egykorú, beszédes, laza leányzó a védőnőnk, akit szintén bármikor megkereshetek mai napig, ha kérdésem van.
Mindent egybevetve, szerencsés vagyok az orvosaimmal, és a szülésnél be is bizonyosodott, jól döntöttünk. Bár volt egy kis személyi változás aznap éjjel, de ezekről majd a 9 hó végén :)
Hogy a dokik után egy kicsit a kismamaság állapotáról is meséljek, belevágok az első 3 hónap testi tüneteinek közepébe. Én az első 2.5 hónapban szörnyen rosszul voltam. Folyamatos hányinger, szédülés, és leírhatatlan fáradtság lett úrrá rajtam, ami olyan méreteket öltött, hogy egyik nap elaludtam a tus alatt :D na, onnantól a férjem csak úgy engedett tusolni, hogy ott állt mellettem. ;)
Szerencsére azon nők közé tartozom, akiknek a pocakja hamar kezdett nőni, amire persze iszonyat büszke voltam, és ahol csak lehetett, még toltam is ki jobban, és folyamatosan simogattam, mert ha csak hozzáértem, a boldogság öntött el. Igen, ahol csak lehetett... mert ekkor még egy hely volt az életemben, ahol nem büszkélkedhettem, a munkahelyem. Úgy éreztem, jobb ha megvárjuk a 12. hetet. Persze, nem volt egyszerű titkolni, hisz elkezdett annyira rohamosan hízni a hasam, hogy 8 hetesen kismama nadrágot hordtam :), illetve megváltozott az étkezési szokásom, nem kívántam a kávét ( pedig előtte kávéfüggő voltam, és napi egy kávé megengedett lett volna), és folyton szédültem. Persze csak hogy ne legyen egyszerű, a történethez hozzátartozik, hogy HR-esként dolgozom ( most ugye inaktív álkapotban :) ), és az interjún nem mutat túl jól, ha az interjúztató kiszalad hányni (nem sokon múlt néha), vagy ásítozik a CV mögött. Szóval nem volt egyszerű, de 2.5 hónap után, egyik napról a másikra elvágták, és tele lettem energiával.
Így lassan el is telt a rettegett 3 hónap, jól sikerült a "Hajrá Manó, kapaszkodj!" mantránk :), vége lett a rosszulléteknek, és a történések kezdtek felpörögni: elindult a 2. Trimeszter...
