Alvás...nem sok anyukával találkoztam eddig, akinél ez a témakör nem adott volna fel leckét. A kislányommal meg is ígértettem, hogy amikor tud beszélni, elmondja majd, miért is ilyen változó dolog ez :D ;)

Lili a születése után egyből nagyon jól aludt, a kórházban szinte folyamatosan aludt (ami persze természetes, hiszen a pár napos csecsemők még leginkább ezt a tevékenységet végzik :) ). Éjjel csak enni kelt fel, és egyből utána vissza is aludt. Amikor hazajöttünk, folytatódott ez a tendencia, nagyon ügyesen aludt a csajszi nappal is, és éjjel is. A második éjszaka viszont már kicsit mozgalmasabban telt. Lili úgy döntött, hogy szórakoztat engem, és bár nem volt semmilyen sírás, de nézelődött folyamatosan az ágyába. Többször megpróbáltam megszopiztatni, hátha elalszik rá, de semmi. Volt olyan éjszaka, hogy 5 óra hosszat nézelődött csendben az ágyában, én pedig már félig belógva feküdtem a kiságyba, félig bealudva :) Mikor a védőnő megérkezett ebben az öt napban hozzánk, elég sokszor el kellett ismételnie a mondandóját, mert nem nagyon sikerült felfognom, olyan fáradt voltam :D Majd az ötödik napon felhívott egy kolléganőm, aki szintén kismama otthon, és az ő tanácsára hasra fektettem alvásnál a babánkat, mert azt mondta, hogy náluk az vált be és úgy szeretett aludni a kislánya. Hát, mint kiderült, az én kislányom is :) Szóval onnantól kezdve az egyik legszerencsésebb embernek mondhattam magamat, ugyanis a kislányom végigaludta az éjszakákat. Csak enni kelt fel, és már aludt is tovább, és az is maximum kétszer volt egy éjjel ebben az időszakban. Az ismerősök el sem hitték, hogy hogy lehetek kipihentebb, mint szülés előtt :)

De, a nappali alvások már nem voltak ilyen egyértelműek. (Bár hozzáteszem, hogy így is nagyon szerencsések voltunk mindig is, mert mindig azt mondtuk, hogy inkább az éjjeleket aludja át :) ) Mondjuk azt elmondhatná egyszer egy gyermek, hogy vajon hogy alakul ki a kiságyérzékenység :D Persze, mielőtt megérkezett volna Lili, én is azok közé a jövendőbeli szülők közé tartoztam, aki kijelentette, hogy én bizony nem fogok ringatni, és az én gyermekem az első perctől a kiságyban alszik el :) Na igen, az elvek és a hétköznapok....nem mindig passzolnak össze ;) Mondjuk szerintem ezt valahol mi szülők rontjuk el. Ugyanis amikor hazajöttünk a kórházból semmi gond nem volt a kisággyal, sőt...ahogy mondtam, még el is nézelődött benne. Majd a nappali alvásoknál ez valahogy megváltozott. Amikor Lili aludni szeretett volna, az csak úgy valósulhatott meg, hogy a fitlabdán ugráltam ülve, ő pedig a vállamon feküdt. Apukájánál pedig annyi különbséggel, hogy ő sétált. Mivel hasfájós volt a kislányunk, és ugye ebben a pózban tudtuk mindig kicsikarni a kicsikarnivalót, így valahogy ez megmaradt az alvásra is. Így bármilyen zaj lehetett körülötte, bármi történhetett, aludt békésen. De amikor le akartuk tenni egyből...jött a sírás. Szóval meg kellett várni a 20 perc mély álmot és utána tehettük be a kiságyba. 

Az első perctől el volt döntve, hogy a saját ágyában alszik majd. Mindketten a férjemmel úgy véljük ez így helyes a fejlődés szempontjából is, illetve féltünk volna attól, hogy nehogy ráfeküdjünk, így ezt nem is mertük volna bevállalni. Az első két hétben egy szobában aludtunk Lilivel. Bár én szerettem volna tovább maradni így, de a férjem meggyőzött (és teljesen igaza volt, mint bebizonyosodott), hogy menjünk vissza a saját szobánkba, mivel a KisManó minden rezdülésünkre megmozdul. Szóval két hét után az első éjszaka külön, nem telt számomra nyugodt alvással, mert folyamatosan azon aggódtam, hogy szuszog-e rendesen, biztos minden rendben van-e nála. Bár van légzésfigyelőnk, bébiőrünk, de ha ésszerű lett volna, ott ülök egész éjjel az ágya mellett és figyelem ahogy szuszog :) Majd ahogy teltek az éjszakák egyre nyugodtabb lettem, és sikerült megtanulnom nyugodtan aludni. Bár ehhez hozzájárult a fáradtság is, ami a nappali harcok miatt volt az alvás terén ;)

Szóval kis kitérő után visszakanyarodok a nappali alvásokhoz. Liliről tudni kell, hogy szerencsére imád nézelődni, imádja a világot, a mai napig örökmözgó, barátkozó személy. Mostani életszakaszában is jól ki kell fárasztani, hogy ő döntsön úgy, hogy aludni szeretne nappal, nemhogy az elején, mikor épp csak kezd ráérezni a felfedezés ízére. :) Mivel az elv adott volt, hogy kiságyban kell aludni, így 1.5 hét után úgy döntöttem, hogy rászoktatom még most az elején a kiságyban való elalvásra is, hogy ne a vállunkon aludjon el. Az adott volt, hogy sírni nem hagyom (bár volt rá precedens, mikor már semmi sem segített, még a ringatás sem, egyszerűen már 7 órája nem aludt, majd leesett a feje, de tiltakozott mindennemű alvás ellen. Na akkor végső elkeseredésemben beraktam az ágyába és ő bent sírt, én meg kint.), nem is bírtam volna azt, hogy úgy szoktassam rá az alvásra, hogy sírjon, így amikor sírt, akkor bementem és próbáltam megnyugtatni. Gyorsan rá kellett jönnöm, hogy nem egyszerű fába vágtam a fejszémet, mivel a kislányom egy nagyon kitartó személyiség, és ha ő nem akar aludni, akkor bizony nem is fog :) Ekkor kezdtem el olvasni az internetet, és mindenféle praktikát összegyűjteni, ami segíti az elalvást. Csak egy-két példa a rengetegből: zöld szín a kiságyban, zenélő forgó, Suttogó módszer, mese olvasás, éneklés, plüssök kivétele, plüssök betétele, ágyszűkítés, zene, fehér zaj, hátsimi, fenékpaskolás, sötét, világos, félsötét, hideg, meleg, csend, zaj, kiságy áttétel egyik helyről a másikra (nincs olyan szeglete a szobájának, ahol nem járt a kiságy :) ), órakattogás, és még sorolhatnám. De semmi sem segített. Mivel minden szakirodalomban, ahol pszichológusok nyilatkoztak, azt olvastam, hogy az önálló elalvás képességének elsajátítása nagyon fontos a fejlődés szempontjából, így nem akartam feladni. De az első pár hétben nemcsak az önálló elalvást kellett megtanítani Lilinek, hanem egyáltalán rá kellett venni, hogy aludjon nappal a vállunkon kívül máshol is. Volt olyan, hogy annyira nem akart aludni, hogy az egész lakás alvóhelyekből állt, hátha találunk valamit, ahol szeret aludni a vállunkon és a babakocsin kívül. Szóval kipróbáltam a mi ágyunkat, utazóágyat, kanapét, játszószőnyeget, mózest, hintát, stb, de semmi nem segített, így nagyon nagyon sokat sétáltunk az első időszakban és rengeteget tornáztam fitlabdán. :)

Egyik sétánk során elkezdtem azon gondolkozni, hogy vajon miért alszanak el a babák pikk-pakk a babakocsiban, autóban, vállunkon és bármely más sík felületen miért nem. És ekkor eszembe jutott még egy módszer: a kiságyban való ringatás. A következő alvásnál éreztem magamban az erőt és az elszántságot, éreztem megfejtettem annak a bizonyos csomónak a rejtélyét :) . Erőt vettem magamon és elkezdtem a szokásos rutint. Elmondtam Lilinek, hogy itt az alvás ideje, biztonságban van, nagyon szeretem, vigyázok rá, megvárom amíg elalszik és beteszem az ágyikójába, hogy nyugodtan tudjon aludni. Majd betettem hasra és elkezdtem finoman ringatni a kis popsijánál fogva. Pár perc apró sírás kísérte a kísérletemet, és 20 perc múlva elaludt. A következő 1 hétben odáig jutottunk, hogy maximum 10 perc alatt hang nélkül elaludt teljesen egyedül a kiságyában. Hat hét után egyszerűen megfordult a világ: Lili nappal is akart aludni, és mindezt teljesen egyedül, önállóan a kiságyban. 

Nagy volt a boldogság :) De persze akkor még nem tudtam, hogy az első egy évben 5 percenként változhat az alvás ritmusa, és az elalvás, vagy épp altatás menete :) De erről majd a későbbi fejezetekben ;)

Ui: Azt hozzá kell tennem, hogy minden elalvási harc ellenére kettő másodperc alatt le tudott venni a lábamról ;)