Természetesen az én fejemben is, mint a legtöbb lány fejében élt a gondolat, hogy munka, szerelem, házasság, lakás, autó, gyerek, kutya... és persze a sorrendet tartva...kell az ember életében. Nagyjából tartottam is magamat az elképzeléshez, mivel még a főiskola alatt, többszöri sikertelen próbálkozás után, rám talált a szerelem, a Nagy Ő. Merészen bár, de 3 hónap után lett egy közös lakásunk, autó, az egyetem elvégzése után nem sokkal lett egy jó munkám, 3 év után eljegyzési gyűrű került az ujjamra, és rá egy évre pedig jött az esküvő. Majd nagyobb lakásba tudtunk költözni és VÉGRE elérkezett a pillanat, amikor a következő szintre léphettünk: szeretnénk egy babát! (A kutya várat még magára)

Bár a lelkemben a sorrend valahogy úgy nézett ki, hogy BABA és a többi másodlagos. De persze mivel szerencsére a racionalitás talaján tudtam maradni, így követtük a sztenderdeket. A lelkemben viszont egész az elhatározásig volt egy űr. Az az érzés, amikor tudod, hogy hiányzik valami, hogy valahogy nem az igazi, de úgy igazán nem is tudod mi...csak már nem találod a helyed, semmi sem jó, és nem tud úgy lázba hozni semmi, mint azelőtt. Persze, később megértettem, hogy ez az űr Ő volt...Ő, aki miatt ez a blog született...az én kis Tapmancsom :)

Amikor összeházasodtunk, úgy határoztunk, hogy 1 évre rá bőven elég lesz hozzálátni a babaprojekthez, hisz addigra berendezkedünk, összegyűjtünk elég pénzt és majd minden 100%-ban rendben lesz. Persze a szívem már akkor tudta, hogy egy év nagyon hosszú idő, és egyre többet került beszédtémába a baba téma. Szerencsére van egy olyan férjem, akivel mindent meg lehet beszélni, és elmondhattam neki, hogy mit is szeretnék igazán. 

Végül úgy alakult, hogy annyi sok átbeszélt éjszaka után rájöttünk, hogy a lakást úgyis folyton alakítja az ember, a pénzben sosem fogja igazán azt érezni senki, hogy "na most van elég", így igazából mire várunk. Ezért 2014 márciusában elhatároztuk, nekilátunk...

Hogy ezután hogy volt? Jövök nemsokára a továbbiakkal.